Jóooo reggelt Vietnám! Irány újra Ázsia.

 Eltelt 15 év. Ketten együtt 75 évesek lettünk. ( …nem, nem egy logikai feladvány lesz…).

Fejünkbe vettük, hogy elutazunk újra  ketten valahova. Így kezdödött….

Jövünk Vietnám!

ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE...

június 23. - itthonról

A nagy delfines nap, a várva várt! A képek magukért beszélnek. Etettük, simogattuk a delfint, táncoltunk, játszottunk vele, puszilgatott minket, mi ölelgettük őt. Nagy élmény volt.

Haza útban megnéztünk egy wwf-es teknős menhelyet is.

...és haza útban, majdnem a cél előtt, egy robogós, olajfoltos elcsúszás...este kórház, gipsz, tetanusz...így végződött.

Szomorúan hangzik, de annyira nem az, az időzítés a legjobbkor volt, amikor már mindennek vége volt.

Az utolsó közös délelőttünket is vidáman töltöttük el. A búcsú vacsora helyett egy búcsú ebéd csaptunk. Megsirattuk az elválást.

Életünk egyik legklasszabb 3 hete volt ez a Balin töltött. 100%-os, csillagos ötös! 

KöszönjükDé, meg Janka! (meg mindenkinek)

Június 22.

Dzsungel túrára mentünk ma. Dé-nek van egy jól bevált helyi embere, ő vezetett minket. Motorral elmentünk Selatba. Ez a hely tengerszint felett 1000 méter magasan fekszik, az Agung hegy (3142m), az Istenek hegyének lábánál, ami egy aktív vulkán. 1963-ban tört ki utoljára, utána 10 évig semmi sem volt errefelé. A 70-es években kezdett el kialakulni újra az élővilág, mára óriási bambusz erdők, hatalmas pálmafák. 40 év alatt nőtt oda egy nagy dzsungel. I Wayan Tegteg, a vezetőnk minden fáról, gyümölcsről, helyről, tanyáról, földről, állatról elmondta nekünk azt, amit tudni érdemes. A dzsungelben kezdtünk, majd rizsföldeket néztünk meg közelebbről. Betértünk egy helyi iskolába is, ahova a szünidő ellenére be tudtunk menni, mert kísérőnk, aki egyébként tanárember, korábban ott tanított. Nosztalgiázhatnékja támadt, így egy rögtönzött matek órában részesültünk. Élveztük, bár ő jobban (szerintem a 45 perc megvolt). Túránk végén adott egy kis pikniket, sült banánnal, friss fiatal kókuszdióval, narancslével, süteménnyel. Miután visszaértünk a bázisra, az ő warungjába, még megettünk egy nasi cumpurt, ami rizs, különböző köretekkel, igazi autentikus, egyáltalán nem a turistáknak készült helyi étel volt. Olyan erős volt, de olyan, hogy húúúú. Zárásként elvitt minket még egy helyi rizsszüretre. Az aratók Ábelt jobban megcsodálták, mint mi őket. Arrafelé ritkán jár fehér ember, fehér gyerek meg pláne. Kísérőnk is a végén már unokájának szólította. Aztán még egy kis helyi dzsungel motocross jött, elég félelmetes volt, de kár lett volna kihagyni, gyönyörű tájakon mentünk.
Hazafelé megálltunk a két napja felfedezett FLP tréning centernél. Előkaptam a kártyámat, és tényleg igaz: Bárhol a világban ez a kártya diszkontvásárlásra jogosít. Vásároltam is! Csak a vicc, no meg a kíváncsiság kedvéért.
Az estét paprikás csirkével, nokedlivel, uborkasalátával koronáztuk meg. Utolsóelőtti esténk, én főztem magyar vacsit, holnap a búcsúvacsora indonéz lesz.

Rossz belegondolni, hogy közeledik a kaland vége…, no de még hátra van egy delfinezés, egy kis vásárlás, a búcsúvacsora és a búcsútengerezés. Kiélvezzük a hátralévő idő minden másodpercét!

Június 21.

Ismét egy szörfös, napozós, strandolós nap volt. A különleges az volt a mai napban, hogy az itteniek számára is megdöbbentő, félelmetes óriási hullámok voltak, 3 méter körüli magasságra csaptak fel. Eleinte izgalmas volt, és jókat ugrándoztunk rajtuk, bennük, de aztán az erejét is megéreztük, ütött, csapott, sodort rendesen bennünket. A fürdőruhánkból annyi homokot szedtünk ki, hogy egy homokvárat simán fel lehetett volna belőle építeni. Megnyugtatásként a parton egy nénitől kaptam egy manikűrt (nem a produktumért, az élményért csináltam!), elég sajátos a technikájuk, de nagyon kedves volt.

Június 20.

Strandos, szörfös nap volt a mai. Ilyenkor reggel összeszedelőzködünk, mocira ülünk. Mindig új helyre megyünk, hogy nehogy megunjuk J. Ma a Kuta Beachre esett a választás. Kora délutánig élvezzük a napot és a tengert, aztán keresünk valami jó kis kajáldát, úgy nevezett warung-ot, eszünk valami helyi finomat: rizst, vagy tengeri herkentyűket, vagy húsnyársat azaz, sate-t, vagy tempe-t, vagy curry-t, hozzá jó kis dzsúzokat iszunk, és desszertnek általában sült banánt, vagy ananászos palacsintát választunk. Én ma fekete rizspudingot ettem.
Aztán vissza a beachre. Ott megvárjuk a naplementét, és félhét-hét körül elindulunk haza.
Ma este elvittem a fiamat egy masszázsszalonba, csak hogy ő se maradjon ki semmi frankóból. Másfél órás testmasszázsban volt részünk. Tetszett neki. Nem lepődnék meg, ha az itt létünk alatt kérne még egyet. Engem már néhányszor masszíroztak az életem folyamán különböző masszőrök és masszőzök, de ilyen erősben még nem volt részem. Majd be sz…rtam. A vicc az, hogy ezt egy 150 centis kis filigrán bali csajszi, pardon masszőz produkálta. Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy a jobb bokámon az első napi a motor eséses véraláfutás, a bal vádlimon a csúszdaparkos vízi csapások sebei, és ma a hátsó felem is megpirult egy kicsit.
Ábel az ötös skálán a mai napra is megadta az öt pontot. (A masszázs előtt még csak erős négyes volt.)

Június 19.

Itt Balin a látványt, az élményt mindig lehet fokozni. Így történt ez ma is. Ma sznorkelezni mentünk a Padangbai-ba, a Blue lagoon nevű eldugott kis öbölbe. Gyönyörű korallokat és halakat láttunk: bohóc hal, vitorlás hal, trombita hal, doktor hal, papagáj hal. Hozzáértő idegenvezetőnk is volt egy itt élő magyar búvár, sznorkerező személyében, így sok mindent meg is tudtunk erről a tengeri világról. Fantasztikus volt, és egyben félelmetes is a nagy mélység, a sodró hullámok, áramlatok, a hasunk alatt úszkáló halak, a hatalmas mozgó korallok.
Első este, hogy világosban értünk haza, kicsit tudtunk lazítani, pihenni és megettük a maradék lecsót.