Dzsungel túrára mentünk ma. Dé-nek van egy jól bevált helyi embere, ő vezetett minket. Motorral elmentünk Selatba. Ez a hely tengerszint felett 1000 méter magasan fekszik, az Agung hegy (3142m), az Istenek hegyének lábánál, ami egy aktív vulkán. 1963-ban tört ki utoljára, utána 10 évig semmi sem volt errefelé. A 70-es években kezdett el kialakulni újra az élővilág, mára óriási bambusz erdők, hatalmas pálmafák. 40 év alatt nőtt oda egy nagy dzsungel. I Wayan Tegteg, a vezetőnk minden fáról, gyümölcsről, helyről, tanyáról, földről, állatról elmondta nekünk azt, amit tudni érdemes. A dzsungelben kezdtünk, majd rizsföldeket néztünk meg közelebbről. Betértünk egy helyi iskolába is, ahova a szünidő ellenére be tudtunk menni, mert kísérőnk, aki egyébként tanárember, korábban ott tanított. Nosztalgiázhatnékja támadt, így egy rögtönzött matek órában részesültünk. Élveztük, bár ő jobban (szerintem a 45 perc megvolt). Túránk végén adott egy kis pikniket, sült banánnal, friss fiatal kókuszdióval, narancslével, süteménnyel. Miután visszaértünk a bázisra, az ő warungjába, még megettünk egy nasi cumpurt, ami rizs, különböző köretekkel, igazi autentikus, egyáltalán nem a turistáknak készült helyi étel volt. Olyan erős volt, de olyan, hogy húúúú. Zárásként elvitt minket még egy helyi rizsszüretre. Az aratók Ábelt jobban megcsodálták, mint mi őket. Arrafelé ritkán jár fehér ember, fehér gyerek meg pláne. Kísérőnk is a végén már unokájának szólította. Aztán még egy kis helyi dzsungel motocross jött, elég félelmetes volt, de kár lett volna kihagyni, gyönyörű tájakon mentünk.
Hazafelé megálltunk a két napja felfedezett FLP tréning centernél. Előkaptam a kártyámat, és tényleg igaz: Bárhol a világban ez a kártya diszkontvásárlásra jogosít. Vásároltam is! Csak a vicc, no meg a kíváncsiság kedvéért.
Az estét paprikás csirkével, nokedlivel, uborkasalátával koronáztuk meg. Utolsóelőtti esténk, én főztem magyar vacsit, holnap a búcsúvacsora indonéz lesz.
Rossz belegondolni, hogy közeledik a kaland vége…, no de még hátra van egy delfinezés, egy kis vásárlás, a búcsúvacsora és a búcsútengerezés. Kiélvezzük a hátralévő idő minden másodpercét!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése