2009. június 15., hétfő

Június 12.
















Reggel 8-ra mentünk át a közelben lakó Zitához, ahol már várt minket a sofőr. Autóba ültünk, még felvettünk menet közben két kedves magyar fiatalt. Első állomásunk Goa Lawha volt, ami egy templom –a változatosság kedvéért, érdekessége, hogy egy denevér barlang is van benne, szerencsére nappal lévén aludtak a falon lógva miközben egy szertartás tartott éppen.
Ez után egy tengerparti só lepárlóba látogattunk el, ahol kézi eljárással nyerik ki a sót a tengerből. Homokkal szűrik, bambusz vályúban párologtatják, kókuszhéjjal merítik. Vettünk is belőle, szerintem ez sokkal sósabb, mint amit otthon használunk.
Újra szárongot kötöttünk magunkra –már van sajátunk, és elmentünk Bali főtemplomába a Tura Besakih-ba. Ez a szenthely Bali legmagasabb hegyén van, ahol egy aktív vulkán található.
A templomnak az az érdekessége, hogy több vulkán kitörést is átvészelt. A láva mindig mindent elsöpört, kivéve ezt, az anyatemplomot.
A Tirta Gangga nevű vizipalotában pihentük ki lábat áztatva a napot.
Az esti autózás elég lassú volt, mert nagy volt a forgalom, autóval nagyon nehéz ilyenkor itt haladni. Egy körúti dugó pite ehhez képest, viszont itt nem idegeskednek az emberek, van egy hangulata ilyenkor az utaknak. Dudálnak rendületlenül, de nem haragból. Megértettem, hogy miért ajánlották inkább az itteniek a robogós közlekedést. Alig vártuk már, hogy hazaérjünk, a fárasztó nap után. Egyébként az út nagyon szép volt, ezen az útszakaszon Bali egy másik arcát láttuk, mint eddig, ez inkább vidékies volt az eddigi városiassal, tengerpartossal szemben.

Este Ábel és a fiatalok otthon pihentek, én Zitával nekivágtam a Balibulinak.






Ábel rovata: Nekem a vízi palota tetszett a legjobban, mert ugrándozhattunk a köveken, amik a vízben voltak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése